Az elmúlt évtizedekben az agilitást minden olyan tevékenységre rámondták, amikor egy Sportolónak többször és gyorsan kell irányt váltani. Ezt támasztja alá, hogy az Illinois-tesztet, a Pro-Lane Agility tesztet, a T-tesztet, az Arrowhead-tesztet is agilitást mérő gyakorlatként tartják számon, pedig ezek esetében a Sportolók ismerik a mozgás mintát, tehát pont a reakció faktor nem szerepel a felmérésekben, így végső soron ezekkel a tesztekkel az irányváltási gyorsaság mérhető fel.

A közelmúltban több fajta definíció látott napvilágot az agilitással kapcsolatban. Ezek közül Sheppard és Young (1) által leírt megközelítés talán a legmegfelelőbb:

„Az agilitás egy gyors – egész testet igénybe vevő – testmozgás, mely során sebesség és irányváltás történik egy vagy több külső ingerre adott válaszként.”

Talán a legfontosabb része a fenti definíciónak az „ingerre adott válasz” összetevő, mivel ez az a tényező, mely alapján éles határvonalat húzhatunk az agilitást és irányváltási gyorsaságot vizsgáló tesztek között. Ez a reaktív komponens sok kognitív funkcióra épül:

• anticipáció
• észlelés
• időzítés
• reakció idő
• vizuális érzékelés

A felsorolt kognitív funkciók hiánya miatt a szokásos tesztek (pl. T-test) esetében kijelenthető, hogy az irányváltoztatási gyorsaságot áll módunkban felmérni velük. Az agilitást és az irányváltási gyorsaságot teljesen más tulajdonságként kell kezelnünk még akkor is, ha bizonyos összetevőik meg is egyeznek (2, 3, 4).

Egy védő játékos reakciója egy támadó hirtelen mozdulatára agilitás alapú mozgásnak minősül, mivel a támadó játékos impulzusára kell reagálnia gyorsan és megfelelően a védőnek. Tehát teljes mértékkel érthető és érezhető így a különbség egy ilyen jellegű mozgás, valamint egy előre ismert pálya lehető leggyorsabb teljesítése között. Ha nagyon le szeretnénk butítani az összefüggéseket és a különbségeket, azt is mondhatjuk, hogy ha kivesszük az agilitásból az adott impulzusra történő döntéshozatali faktort, akkor megkapjuk (az előre beprogramozott) irányváltási gyorsaság szintjét.

Bár az agilitás kognitív összetevők alkalmazását igényli, más tulajdonságok is befolyásolják a végeredményt (fizikai és technikai). Ez a három fő komponens (kognitív, fizikai, technikai) formálják együttesen az agilitást. Az agilitást nem tervezett jellege miatt komplex és nyílt motorikus képességként tartják számon (5).

A cikksorozat következő részében arra fogok kitérni, hogy miért fontos az agilitás a modern kor dinamikus sportágaiban.

Referenciák:

1. Sheppard JM, Young WB. (2005). Agility literature review: classifications, training and testing. J Sports Sci. 2006 Sep;24(9):919-32. [PubMed]
2. Scanlon, A., Humphries, B., Tucker, P.S. and Dalbo, V., The Influence of Physical and Cognitive Factors on Reactive Agility Performance in Men Basketball Players, Journal of Sports Sciences, 2013, 32(4):367-74 [PubMed]
3. Gabbett, T.J., Kelly, J.N. and Sheppard, J.M., Speed, Change of Direction Speed, and Reactive Agility of Rugby League Players, Journal of Strength and Conditioning Research, 2008, 22, 174-181. [PubMed]
4. Sheppard, J.M., Young, W.B., Doyle, T.L.A., Sheppard, T.A. and Newton, R.U., An Evaluation of a New Test of Reactive Agility and its Relationship to Sprint Speed and Change of Direction Speed, Journal of Science and Medicine in Sport, 2006, 9, 342-349. [PubMed]
5. Jeffreys, I. (2006). Motor Learning — Applications for Agility, Part 1. National Strength and Conditioning Association. 28(5). pp.72–76. [PubMed]