Alkohol Kontra Egészség
Az emberek már nagyon rég óta próbálják különböző vegyületekkel, kemikáliákkal javítani a közérzetüket, s ezek közül talán az egyik legelső volt az alkohol. Több fajta alkohol létezik. Az etanol, amit megtalálhatunk
Az emberek már nagyon rég óta próbálják különböző vegyületekkel, kemikáliákkal javítani a közérzetüket, s ezek közül talán az egyik legelső volt az alkohol. Több fajta alkohol létezik. Az etanol, amit megtalálhatunk
105 NBA mérkőzéssel a háta mögött Luka Doncic (már most) a legmagasabb elvárásokat is felülmúlta. A 2018/19 szezon Év Újonca idén már komoly MVP-jelöltté lépett elő az NBA-ben. A Dallas Mavericks irányító-bedobója 29,6 pontot,
A versenysportolók nagyon jól tudják, hogy a víz nélkülözhetetlen a szervezetük számára a megfelelő hidratáltsághoz és a csúcsteljesítményhez. Fontos, mégis keveset említett tény, hogy a 30 percet meghaladó intenzív fizikai
LeBron James látszólag nem ismeri a fáradtság fogalmát. King James már több (10.049) percet töltött a parketten az NBA rájátszásai során, mint azt megelőzően bárki más. Az alapszakasz mérkőzéseken átlagosan 38.69 percet
Az elmúlt évtizedekben az agilitást minden olyan tevékenységre rámondták, amikor egy Sportolónak többször és gyorsan kell irányt váltani. Ezt támasztja alá, hogy az Illinois-tesztet, a Pro-Lane Agility tesztet, a T-tesztet,
A térd valgus kifejezés azt a jelenséget jelenti, amikor egy guggolás, felugrás, vagy éppen leérkezés végrehajtása során a két térd egymás felé beesik, elmozdul. Az alábbi képsorozat a 2012. évi NFL Combine-on készült,
Több mint egy éve volt az utolsó aktivitás az oldalon. Ez nem a véletlen műve. Tavaly (2017.) nyáron kezdtem el a Vasas Akadémia Fiú Kosárlabdázóival dolgozni a teljes utánpótlást tekintve. Mivel
A mai bejegyzésben két olyan gyakorlatot ismertetek Veletek, melyekhez nem szükséges még edzőterembe menni sem. Miért fontos ez? Sokszor az akadályozza meg/veti vissza a fejlődést, hogy olyan élethelyzetbe kerül a fejlődni
Hogyan fognak segíteni Neked robbanékonyabbá válni az UGFIT programjai? Az alábbiakban betekintést adok az UGFIT egyik robbanékonyság és emelkedés fejlesztő programjának első hetébe, amely egy hetes ciklusban három alkalommal biztosít terhelést
Boldog Új Évet Kívánok minden Sportolónak, az Edzőknek, a Szülőknek és a Szurkolóknak! Nem tudom, hogy Ti hogy vagytok vele, valamiért az új év első napjaiban mindig olyan érzésem van, hogy